Kedves Játékosok!
Az Államalapítás és Szent István király Ünnepe KVIZ nyertesei az alábbiak.
1. hely: 10 EUR kupon
besthia 27 p
2. hely: 6 EUR kupon
jules 27 pont
3. hely: 3 EUR kupon
Cornelius 26 pont
Mivel több esetben is azonos pontszámot értetek el ezért sorsolással, illetve a pontszámok alapján történt a helyezések megállapítása.
A nyereményeket az email címerekre kapjátok majd meg.
A többi résztvevő, a versenyen elért eredményét PM üzenetben kapja majd meg.
Megoldások.
1. Mihez fűződik az augusztus 20-i ünnepség? (1p)
c) mindkettő
2. Mit jelent a Szeniorátus kifejezés? Ki törölte el? (2p)
A szeniorátus olyan öröklési rend, amely szerint a patriarchális nagycsaládban a legidősebb, még vezetésre alkalmas férfi örökölte a hatalmat: rendszerint az elhunyt bátyja, öccse vagy unokaöccse. Géza fejedelem törölte el.
3. A középkorban a béke egyik biztosítéka a fejedelmi családok összeházasodása volt. Kikhez adta lányait feleségül Géza fejedelem? (3p)
legidősebb lányát Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemhez -később a bolgár trónörökös felesége lett-, másik lányát Orseolo Ottó velencei dózséhoz, legkisebb lányát Aba Sámuelhez
4. Ki volt Koppány? (2p)
Somogyi úr, Géza távolabbi unokaöccse. Az Árpád-ház legidősebb tagja, magának követelte a hatalmat.
5. Mit jelent a Levirátus szó? Hogy kapcsolódik a Veszprémi várhoz? (2p)
Sógorházasságot jelent. Az özvegyet a meghalt férj fivérének kell feleségül vennie. Koppány el akarta venni feleségül Géza fejedelem feleségét, Sarolt fejedelemasszonyt, aki nemet mondott, ezért Koppány Veszprém várát vette ostrom alá,
mely az Árpád-korban mindvégig az uralkodó felségét, Saroltot illette meg.
6.Mely ellenszegülő főurakkal kellett szembenéznie Istvánnak? (3p)
b)Gyula, C)Ajtony, d)Koppány
7. Egészítsd ki a mondatot! (2p)
Szent István korában a keresztény uralkodók sorába való belépésnek két elválaszthatatlan feltétele volt: egyrészt a felkent ________________ ________________ el kellett ismertetni a világi hatalmakkal, elsősorban a
Német-római Császársággal, másrészt szükség volt az _________________ meglétére.
királyi méltóságot, egyházszervezet
8. Ki adományozott koronát Istvánnak? (1p)
b) II. Szilveszter pápa
9. Mettől meddig uralkodott István a Magyar Fejedelemségben és a Magyar Királyságban? (2p)
997-1000/1001, 1000/1001-1038
10. Mit ábrázol az alábbi kép? Hol tűnt fel először? (2p)
Országalma, először a koronázási paláston tűnt fel
11. Géza fejedelem melyik dinasztiának volt a tagja? Mettől meddig uralkodott? (2p)
Árpád-ház, 972-997
12. Mit ábrázol az alábbi kép? Ki készítette, mikor és hol? (4p)
Szent Korona, 1613-as ábrázolás, Wolfgang Kilian rézmetsző készítette Augsburgban
13. Miről szól az alábbi leírás? (1p)
"29,5 centiméter hosszú, hengeres nyélre illesztett hegyikristály gömb. A gömb felületére három egyforma, oroszlánra emlékeztető állatalakot véstek. A gömb kissé nyomott, magassága 65, átmérője 73 milliméter.
A hegyikristály fejet két virágot formázó aranylemez fogja közre, amiket pántok fognak össze. Fölül egy mágikus csomót („Salamon-csomó”) helyeztek el, ennek bajelhárító szerepet tulajdonítottak. A foglalatra, láncokra függesztett
golyókat (összesen 26 darabot) erősítettek, amik a csilingelésükkel a szellemeket tartották távol. A mogyorófa nyelet aranyozott ezüst filigrán díszítés fedi."
magyar királyi jogar
+1 Mikor és hol volt az ősbemutatója az István, a király c. rock operának? (2p)
1983. augusztus 18-án volt Budapesten, a városligeti szánkózódombon, ami ekkor kapta a Királydomb nevet
*****
Köszönjük szépen Gerappa -nak a verseny ötletét és a lebonyolítását.
Gratulálok a nyerteseknek és további jó játékot mindenkinek!
A Gladiatus csapat
A Gladiatus csapat