Eltűnt eredmények

  • Az egyik korábbi verziónál eltűntek az "eredmények" megnevezésének java része. Azóta volt már több verzió is, de nem kerültek vissza.
    Javítva lesz ez valamikor?


    Szétválasztottam.
    Thalvith

    besthia - hungary s2

    Edited once, last by besthia ().

  • Karakterünknél katt az áttekintésre, ezen belül az eredményekre. Itt megjelenik az összesített eredményesség és az utolsó 10 kihívott eredmények alatt 10 menüpontban valamennyi megszerezhető eredmény. A menüpontokon belül vannak további almenüpontok és mindegyiknél van 5 eredmény. Ezen a megszerzett eredményekből csupán egy része látszik és csak a látszóak választhatók.

    A kiválasztott elért eredmény a karakterünk neve alatt látszik.


    Egyik korábbi verziónál szőrén-szálán eltűnt egy része, azóta sem lettek visszajavítva.


    (anno még én javasoltam, hogy legyen ilyen)

    besthia - hungary s2

  • besthia


    Köszönöm a válaszod de az eredmények elérhetősége nem gond számomra, nem is ezt kérdeztem.


    Kérlek azt mond meg, hogy mikor vetted észre, melyik frissítés után ?

    Pontosan melyik eredménynél mi az ami hiányzik ?

    A pontos szöveg kéne. Esetleg jó lenne egy régi kép arról ami volt, ha megoldható.


    Köszönöm.

  • Igen ahhoz, hogy továbblépjünk kéne nekem az információ.

    Amennyiben nagyon sok (kinek mi a sok) először kérlek ezt a kérdésemet válaszold meg:

    Ophaniel wrote:

    Kérlek azt mond meg, hogy mikor vetted észre, melyik frissítés után ?

    Köszönöm

  • Nem tudom melyik frissítésnél tűntek el. Többen úgy emlékezünk az alvilág bevezetésekor.


    Nem jelentettem eddig.


    Nincs a korábbiakról fotó.


    A "sok", hogy kb. 85%-a hiányzik.


    Amik hiányoznak nem aktiválhatók, de az összesített eredményességben pontban számítanak.


    Köszönöm az intézkedést!

    besthia - hungary s2

    Edited 4 times, last by besthia ().

  • Bemásolva amik hiányoznak 1. rész:



    Általános


    -Nyerj aranyat

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Fejleszd az erőd

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Fejleszd az ügyességed

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Fejleszd a fürgeséged

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Fejleszd az alkatod

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Fejleszd a karizmád

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Fejleszd az intelligenciád

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Szerezz becsületet

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Szerezz becsületet (Provinciarum)

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Szerezz hírnevet

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Szerezz hírnevet (Provinciarum)

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Menj dolgozni

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely


    Tételek


    -Keress tárgyakat

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely


    -Keress kék felszerelést

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely


    -Keress lila felszerelést

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely


    -Keress narancs felszerelést

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely


    Szociális


    -Növeld baráti körödet

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Nézd meg mások profilját

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Kerülj a figyelem középpontjába

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    Egyesület


    -Adományozz aranyat

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Tárolj tárgyakat

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Gyógyulj a Villa Mediciben

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Imádkozz a templomban

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Harcolj az egyesülettel

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Nyerj egyesületi háborút

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Tárolj recepteket
    1. hely
    2. hely

    3. hely

    4. hely


    -Használj recepteket

    1. hely
    2. hely

    3. hely

    4. hely


    -Ejts foglyul kazamata főnököket

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Győzz le kazamata főnököket

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    besthia - hungary s2

  • Bemásolva amik hiányoznak 2. rész:


    Kereskedés


    -Adj el tárgyakat

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Vásárolj tárgyakat

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Adj el tárgyakat a piacon

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Vásárolj tárgyakat a piacon

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Megnyert aukciók

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    Aréna


    -Győzz az arénában

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Győzz a Provinciarum Arénában

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Okozz sérülést

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely


    -Szenvedj el sérülést

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Nyelj el sebzést

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Győzz megszakítás nélkül

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely


    -Ölj gladiátorokat

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Halj meg az arénában

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Nyerj felszerelés nélkül

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    Circus Turma


    -Győzz a Circus Turmában

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    -Győzz a Circus Provinciarumban

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Okozz sérülést

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely


    -Szenvedj el sérülést

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Nyelj el sebzést

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely

    5. hely


    -Győzz megszakítás nélkül

    1. hely

    2. hely

    3. hely

    4. hely


    Kazamaták


    -Fejezz be kazamatát

    1. hely

    2. hely

    4. hely


    besthia - hungary s2

  • Köszönöm szépen.


    Itt az eredmény nem tünt el . Ott van hogy 1. Hely stb. Ez az elért eredményed.

    Amikor megnézed láthatod hogy egy bizonyos rendszer szerint pl. 3. és 5. hely ad külön címet is az elért eredményhez.

    Szerintem nem szükséges minden elért eredményt külön címmel jutalmazni mert így elvesztené a különleges mivoltát a cím.

    Ez az én véleményem és ettől függetlenül utánakerdezünk , hogy ez a jelenlegi állapot hibás vagy így tervezték.

  • Ezen a képen látszik; ami az elért eredmény azt lehet aktiválni. A képen látszik az is, hogy elértem mind az 5 eredményt, de csupán 2 aktválható, ergo 3 eltűnt.

    Az eltűnés ellenére a pontokat az almenü számolja.


    Az aktiváláskor az "x. hely" megnevezés helyett egy cím jelenik meg (a képen " Az okos üzletember' vagy "Az aranygyűjtő"), mellyel a császár megjutalmazza az elért játékosokat.


    Ugyanígy a többi is eltűnt, amiket fentebb leírtam.


    <woltlab-metacode-marker data-name=686eredm.png">">


    Itt az eredmény nem tünt el . Ott van hogy 1. Hely stb. Ez az elért eredményed.

    Amikor megnézed láthatod hogy egy bizonyos rendszer szerint pl. 3. és 5. hely ad külön címet is az elért eredményhez.

    Szerintem nem szükséges minden elért eredményt külön címmel jutalmazni mert így elvesztené a különleges mivoltát a cím.


    Mindegyik helyezés egy szinthez van kötve, ezért különleges mind. Sorban érhetőek el.


    Köszönöm az intézkedést!

    besthia - hungary s2

    Edited 3 times, last by besthia ().

  • Ó én tudom mire gondolsz, volt valamikor réges-régen, mikor az összes elért eredménynek külön megnevezése volt , nem 1-5. hely, amit beállithattál a karaktered fejlécére. Gondolom olyan sok volt belőle hogy teljesen feleslegesek és nagyrészüket kiszedték.

  • Nem tunt el semmi...csak valamiert te most fedezted fel...van ami pontot er,es van ami pontot + cimet is ad!Ez igy van mindenkinel,ugyan azt a jatekot jatszuk ;)

  • Nem tunt el semmi...csak valamiert te most fedezted fel...van ami pontot er,es van ami pontot + cimet is ad!Ez igy van mindenkinel,ugyan azt a jatekot jatszuk ;)

    just_beRO, nem most vettem észre, ahogy a többi hibát sem, amikről folyamatosan írni fogok, ugyanis a játékban sok-sok elírás és hiba, sőt még bug is van, de gondolom Te, mint tapasztalt játékos tisztában vagy ezekkel. :)
    Nyiss témát és kezd el írni őket, mert ez a "hozzászólok, hogy írjak valamit, ami egyébként semmi" meglehetősen érdekes... hozzászólásvadász vagy!

    feleslegesek és nagyrészüket kiszedték.

    NightWatch, legalább Te tudod miről írok :) java részük eltűnt az alvilági verzió bevezetésekor. Ami felesleges azt kiszedik teljesen lsd. pl. Circus Omnipotens. A mai napig megszerezhetők ezek az eredmények, de nem jelennek meg és nem aktiválhatók ezért HIBA.

    besthia - hungary s2